A rózsaszíntől a piroson keresztül, sárga, fehér, szinte már minden színben kapható ez a különlegesen szép trópusi futónövény. Nyáron a forróságot nagyon szereti, ezért tegyünk nyugodtan a tűző napra, persze mint minden növényt, érdemes őt is szoktatni a naphoz. Nagy melegben és szárazságban figyeljünk oda a megfelelő locsolásra, és a levelek vízzel való permetezése is jót tesz a növénynek. A teleltetése ugyanúgy történik, mint a leandernek. 5-10 fokon, a földje ne legyen nedves, legfőképpen akkor nem, ha nincsen a növénynek levele. Minimális öntözést kapjon télen, csak éppen a gyökerek kiszáradását kell megakadályoznunk. A levelek lehullása természetes folyamat, nem kell megijedni tőle. Amennyiben túl sokat locsolunk, az a növény kirothadását okozza. Ősszel érdemes jó erősen visszametszeni a növényt, év közben pedig a megnyúlt hajtások visszametszésével lehet virágzásra serkenteni.
Bougainvillea, Murvafürt
A Bougainvillea, vagy más néven Murvafürt egy gyorsan növő tavasztól egészen nyár végéig virágzó növény. Virágai már a termesztőknek köszönhetően nagyon sok színben pompáznak, és a szimpla mellett, már dupla virággal is elérhetőek. A virágzat színe is lehet több színű, sőt még változhat is, ahogyan a virág nyílik.
Ápolásról, ültetésről, metszésről, minden, ami a növényekkel kapcsolatos: az ikonokra kattintva elérhető, vagy kereshetsz a további elérhetőségeimen.
Egyelőre elfogyott
5.490 Ft
3.990 Ft
Egyelőre elfogyott
5.490 Ft
3.990 Ft
Egyelőre elfogyott
5.990 Ft
3.990 Ft